Szóval mivel a Rover kiesésével ismét kocsi nélkül maradtam, a mobilitásom drasztikusan lecsökkent. Talán már amlítettem, hogy itt, Dubajban autó nélkül mozdulni sem lehet, főleg nyáron. Ha csak a ház mögötti Spinney's-be akarok lemenni, akkor is egy kisebb homoksivatagon kell keresztülvágnom, mert járda nincs, vagy ha valahol véletlenül van, az tuti, hogy útépítés miatt épp fel van bontva. És ahol felbontás van, ott homok van, ami strandpapucsban mondjuk nem gáz, de pl. egy fényesre suvickolt fekete bőrcipő utána pont úgy néz ki, mintha egy szobafestőről raboltam volna le. Autó nélkül sehova. Ja, és akkor még azt hadd tegyem hozzá, hogy akár csak 5 perc séta során leizzadva, a 45 fokból bemenni a 22 fokra hűtött üzletbe (irodába, plázába, épületbe, akárhova) nem éppen életbiztosítás, egyszer nagyon beteg is lettem egy ilyen akció után.
Persze a jogosítványom meg még mindig nincs meg, ezért saját magam nem tudok autót venni, mert itt jogsi nélkül ez kivitelezhetetlen, az ember nem lehet autótulajdonos vezetői engedély nélkül. OK, természetesen autót sem lehet vezetni enélkül, így abszolút törvényen kívüli vagyok, mikor mégis a volán mögé ülök. De szerencsére itt nem divat az igazoltatás, úgyhogy ezt a kockázatot már jópár hónapja bevállalom. Fura egyébként ez az itteni szabályozás, mert amíg nincs rezidens vízumom, csak turista, vagy átmeneti, akkor nyugodtan vezethetek otthoni jogsival. De amint rezidens leszek, és Emirates ID-vel is rendelkezem, már a hajamra kenhetem a magyar okmányokat, onnantól helyi jogosítványt fogadnak csak el. Persze a magyarokkal van csak valami bajuk, mert természetesen a brit, francia, vagy akár amerikai jogsit simán lehet honosítani mindenféle vizsgáztatás nélkül. De azon kívül pl. a szlovák, szlovén, osztrák, román, török, görög, meg még egy halom országból származó okmányokat is elfogadják, de a magyart, azt nem. Persze lehet, hogy csak egyszerűen fogalmuk sincs róla, hogy ez az ország is része a világtérképnek. Ezt abból is gondolom, hogy mikor pl. a vizsgabiztos látta, hogy honnan jöttem, egy idétlen röhögés tört ki belőle, és közölte, hogy "I'm feeling hungry hehe"... Kedvem lett volna a bal cipőm orrával enyhíteni az éhségérzetén, de aztán beláttam, hogy ez nem lendítene sokat a vizsgám kimenetelének kilátásain, így maradtam az udvarias együtt bazsalygásnál. De nem kezdett jól nálam, az biztos.
Ja igen, ebből talán kitűnik, hogy már nem sokáig maradok jogsi nélkül, okt. 31-én lesz az utolsó vizsgám és végre megkaparinthatom a saját jogsimat, de erről majd később.
A lényeg, hogy addig is A segítségét kellett kérnem, hogy legyen a tulaja az új kocsimnak, ami persze egy csomó bürokratikus procedúra végigszenvedését is jelenti egyben. Elkezdődött tehát a végeláthatatlan keresgélés előbb a Dubizzle-n, majd a kiválasztott egyedeket persze személyesen is meg kellett tekinteni, mert látatlanban azért mégsem veszek kocsit. Ez egy nagyon szenvedős időszak volt, mert általában munka után tudtunk kocsiért kajtatni, amikor az egész város be van dugulva, és bárhová eljutni legalább fél óra, de egy távolabbi kerületbe simán lehet akár másfél is. Ezalatt láttam Mazda 6-ot, Honda Civic-et, Accord-ot, 316-os és 525-ös BMW-t, Nissan Altimát, Hyundai Coupét, Mercedes C160 Coupét, Ford Focus-t, Renault Megane Cabrio-t, meg még amit kihagytam, szóval egy elég széles skálán mozgott az érdeklődésem. Idővel rájöttem, hogy itt nem igazán autómárkát kell választani, mert az majdnem mindegy, a fogyasztás sem szempont, hanem elsősorban az eladó, és az autó állapotát kell vizsgálni. Sajnos azt kell mondanom, hogy itt aki nem Európából jött, az többnyire igénytelen, és ennek megfelelően az autója is az. OK, nem mondom, hogy nem láttam európai által árult, lepukkant kocsit, de az ázsiai (filippínó, indiai, arab, stb.) eladók által kínált autók egyike sem ütötte meg nálam a mércét. A Merci pl. gyönyörű lett volna, ha épp nem folyik ki belőle a cigarettacsikk és hamu, hogy az ezzel járó szagokat ne is említsem. Azon kívül mikor beindítottam, egyből elkezdett panaszkodni, hogy 16 ezer kilométerrel túl van az esedékes szervizen, hogy nem működik az ESP-je, hogy kopottak a fékei, és a narancssárga motorhibát visszajelző lámpa is égett, ami szintén nem jelent semmi jót. Tehát az egyébként pénzes, arab tulaj annyira igénytelen és ostoba volt, hogy még ezeket a hibákat kiüttetni sem volt képes, vagy akár a hamutartóját kiüríteni, mielőtt megnézi egy potenciális vevő. Az indiaiak higiéniáról alkotott fogalma pedig alapból fényévekre van az enyémtől, ezért a harmadik ilyen autó megnézése után már ha a telefonban hallottam a jellegzetes dialektust, már húztam is ki a listámról. Piszok nehéz itt kocsit venni, az biztos.
Aztán egyszer csak belefutottam a Dubizzle-n egy jóképű, 2008-as Mazda 3-ba, ráadásul a Pinnacle toronyból, ami itt van közvetlenül a szomszédban. Felhívtam, és egy meghatározhatatlan dialektusú, némileg teszetosza hangú fiatalember válaszolt, de legalább nem szőrözött le, ami már sokat lendített rajta. Meg ha itt lakik a Pinnacle-ben, akkor már biztos, hogy nem valami koszos-büdös típus. Szóval megbeszéltünk egy találkozót, átmentem a szomszéd toronyház 3. parkolószintjére, és megláttam a kocsit. Metál narancssárga színű volt, és olyan tiszta és jószagú, mintha új lenne. Egyből beleszerettem, és rövid alkudozás után végül kezet ráztam a tulajjal, aki - mint kiderült - egy iráni egyetemista srác, aki most fejezte be itt az egyetemet, és most megy vissza Iránba dolgozni, ezért adja el a kocsit. 2008-as évjárat, 46e km, 1.8-as, benzines motor, automata váltó, full extra, és végre ebben legalább nem volt kazetta lejátszó (ellentétben az összes többi itteni japán kocsival, ami már az agyamra ment). Szóval nagyon boldog voltam, hogy végre vége az utánajárásnak, így meg is beszéltük, hogy még aznap este elmegyünk az RTA (Roads and Transport Authority) irodába hármasban, elintézni az átírást.
És itt kezdődött a kálváriám... Először az tűnt fel, hogy a srác nem éppen egy atomfizikus, a legegyszerűbb élethelyzetek is könnyedén felülmúlják a képességeit, mint pl. odatalálni az RTA irodába, ahová egyébként én ráadásul tudtam az utat, ha a GPS esetleg kevés lett volna (A-val ott találkoztunk csak). De ő úgy érezte, hogy ehhez fel kellett hívnia a barátját, akire egyébként állandóan hivatkozott, mintha a barátja fejében hordaná a saját agyát is, és nélküle mozdulni sem tud. Szóval előbb elmentünk a barátjához (félóra kitérő), csak hogy megmutassa az utat, amit egyébként már addig is tudtunk. De amikor kiszállt üdvözölni a barátját, akkor - hallva a hangos cuppogásokat - hirtelen leesett, hogy miért is ilyen tiszta ez a kocsi, és miért is emlegeti állandóan a barátját, és egyébként is miért érzem valahogy nőiesnek a tagot. Hát meleg volt a lelkem, mint a radiátor... OK, sebaj, nem vagyok homofób, inkább csak örülök annak, hogy legalább ad a kocsijára (amit valószínűleg a barátja vett neki).
Végre, félórás késéssel megérkeztünk az RTA irodába, ahol először átfuttatták a kocsit egy gyors, átfogó műszaki teszten, ahol kijött, hogy sajnos a gumik épp lejártak, 4 évesnél idősebbek, így átiratás előtt le kell őket cserélni. OK, irány a gumis, gumicsere... Persze itt már kézbe kellett venni az irányítást, mert a srácnak ez már annyira kívül esett az értelmezési tartományán, hogy teljesen lefagyott, csak a barátját akarta állandóan hivogatni. Ezen túllendültünk, 1600 dirhamjába került a gumicsere, amit mindenáron megpróbált velem kifizettetni, de persze nem sok sikerrel. Aztán megkötöttük a biztosítást a kocsira, az nekem került majd' 500 egységbe, és végre, mintegy 2 órás ügyintézés és sorbanállás után elértünk az utolsó állomásra, ahol ellenőrzik a kocsi múltját, és kifizettetik az esetleges büntetéseket. Na persze kiderült, hogy van egy 200 dirhamos büntetése a tagnak, amit viszont szerencsére akár ott is be lehet(ett volna) fizetni. De akkor már olyan késő volt, majdnem este 10 óra, hogy nem volt mit tenni, vissza kellett menni másnap reggel, munka előtt. Emberünk azzal kezdte reggel 7-kor, hogy félórát váratott minket, gondolom nehéz volt a felkelés, vagy a séróját csinálta, vagy nem tudom. Visszamentünk, de meglehetősen zavarodottan viselkedett, már kezdtük azt gondolni, hogy szellemi fogyatékos, vagy épp valami szörnyű trauma érte. Állandóan online akarta kifizetni a büntetését, és félt a rendőröktől, mintha farkasemberek lennének. Hosszas vallatás után kibökte, hogy valójában azért kapta a büntetést, mert egyszer hajnali 2-kor egy szórakozóhely előtt igazoltatták, és kiderült, hogy neki sincs jogosítványa, viszont azt hazudta a rendőrnek, hogy van neki, csak otthon hagyta. Ezért a rendőr elengedte egy 200 AED-s bírsággal, meg azzal, hogy mielőbb mutassa be a nemlétező jogosítványát. Azt is a barátja (aki egyébként emiráti) intézte el - fogalmam sincs, hogy hogyan -, hogy jogsi híján is valahogy megszerezte a kocsi tulajdonjogát. Mindegy is, a lényeg, hogy ezt a büntit bizony nem lehet online kifizetni, sőt sehogy sem, amíg be nem mutatja a jogsit. Itt már azért kicsit ki voltunk A-val, mert nem tudtuk neki elmagyarázni, hogy NEM fogja ezt könnyen megúszni, ebből itt most nem lesz autó adás-vétel. Szerencsétlenkedett még egy kicsit, majd otthagytuk, hogy nem érdekel, intézze el, és szóljon, ha lekerült a kocsiról a büntetés, és meg lehet csinálni az átiratást. Mondta, hogy persze, ne aggódjunk, minden rendben lesz, majd du. hív, ha készen van a feladattal, és akkor este befejezhetjük a tranzakciót.
Hát nem hívott... Sőt, a telefonját először kinyomta a kis k...g, majd kikapcsolta, és soha többé nem tudtam elérni. A Mazda oda lett, még jó, hogy nem adtam neki pénzt. Bár, egy 30e Ft körüli biztosítást buktam rajta, illetve egy csomó időm ráment, meg ki tudja, milyen autókat halasztottam el.
Nem könnyű itt autót venni, na.
(folyt.köv.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése