Irány haza

Végre letelt ez a két hét is. Meg még az két nap… Jó hosszú volt, de most legalább 2 hétig otthon leszek. Ezeket a sorokat épp a repülőről írom, hogy pontosan honnan, azt nem tudom, de innen nézve elég jól néz ki. Annyi biztos, hogy rövidesen leszállunk Isztambulban. Ezúttal a Turkish Airlines gépével repülök, egy Airbus 330-300 típusú géppel, isztambuli átszállással. Sajnos - mivel nem tudtam pontosan, hogy hogy alakulnak a dolgaim Dubajban - ezt az utat csak viszonylag későn tudtam lefoglalni, így már nem találtam ennél jobb csatlakozást, most csövezek majd mintegy 8 órát az Atatürk repülőtéren. Majd megkísérlek dolgozni közben.

Természetesen megint sikerült kifognom egy trollt, aki minden bizonnyal a barlangjából valahogy egyenesen a mögöttem lévő ülésre teleportálta magát, mert azt képtelenségnek tartom, hogy ekkora IQ-val valaki átjusson a repülőtéri procedúrán. Valami koreai-féle lehet, van vagy 150 kiló, és az úton a fejem bökdösésén kívül a másik kedvenc szórakozása az, hogy néhány percenként egy zsebkendőbe (vagy használt alsógatyába, ez homályos kicsit) egy brutálisat turházik. Ezen kívül is ad ki mindenféle egyéb hanghatásokat jelentős hangerővel, amiket mi, emberek, normális esetben csak egy állatkerti séta során hallhatunk. Ráadásul valaki ráerőltethetett egy cipőt is, amit persze itt a fedélzeten gyorsan le is rúgott magáról, ettől viszont a környezetében olyan penetráns bűz terjeng, hogy még a tapasztaltabb légikísérők is csak végszükség esetén közelítenek meg minket 5 méteren belül. Legalább a fejem bökdösését rövidre zártam azzal, hogy hátravágtam magam (illetve az ülésem) alvó pozícióba, így néhány durcás horkantás közepette kénytelen volt átcsusszanni a mellette lévő üres helyre, mert gondolom, gyomor tájékon szoríthatta az ülésem. De próbálom a jó oldalát nézni, hogy legalább nem mellettem ül. Igazából, ha jobban megnézem, nem ül mellettem senki, csak ez eddig nem tűnt fel.

Na de még egy csomó dologgal el vagyok maradva. Például arról sem írtam még, hogy végre béreltem egy lakást. Miután jól lefikáztam a Marinát a toronyházaival, és kinyilatkoztattam, hogy inkább a Greens az én közegem, jól beköltözöm egy toronyházba a Marinán. Igazából a 20. lakás megnézése után már kialakult bennem egy benyomás, ami nem teljesen egyezett az elsővel. A Greens már egy régi környék (jó, persze Dubajban semmi sem régi), kicsit kezdenek már amortizálódni a házak, és igazából az egészben csak a környék parkjai szépek, amit az esetek nagy részében úgysem nagyon fogok látni. Ráadásul tele van hindikkel és pakkerokkal, mint pl. az egyik taxisofőr, aki a Dubai Mall-ba menet kényszert érzett, hogy beszélgessen velem, és két orrtúrás közben büszkén mesélte, hogy ő is az al-Arta nevű társasházban lakik Greens-ben, ahol már egyébként én is voltam lakást nézni. Ráadásul messzebb is van az irodától, és a reggeli csúcsban ez kocsival kb. fél óra plusz menetidőt is jelenthet, meg ugyanennyit a délutáni csúcsban is.

Egy szó, mint száz, elegem lett a Greens-ből, és a Marina Walk-on tett sétám, a tenger és az iroda közelsége, és persze nem utolsó sorban a kiszemelt ház igényessége végül a Marina Torch nevű, 84 emeletes, 348 méter magas toronyház javára billentette a mérleget. Itt vettem ki egy lakást a 71. emeleten, ahonnan egyébként olyan kilátás nyílik, amit a hindi ügynökök csak "sztáningvjú"-ként aposztrofálnának. Ha balra nézek golf pálya, ha jobbra nézek, akkor Marina Walk. De a viszonylag jó ár mellett még abban is szerencsém volt, hogy egy nagyon kedves, egyiptomi hölgy az ügynök, és üdítő újdonság, hogy nem büdös, illetve hogy kifogástalan oxfordi angolsággal kommunikál. Természetesen a bérleti díj itthon lehet, hogy a Sándor Palotára is elég lenne, de dubaji vonatkozásban az alsó közép kategóriát képviseli. (De pl. A. is ugyanebben a házban bérel, 10%-kal drágábban, pedig azóta kicsit már felfelé mozdultak az árak.) Kellemes kis lakás, kb. 60-65 nm lehet (pontosan nem tudom, mert itt ezek a számok valahogy nem számítanak), nappalival, egy hálószobával, beépített, gépesített konyha, beépített gardrób, fürdőszoba, és vendég WC (ez utóbbit egyikből sem hagyják ki). Ja, és a nappalihoz meg a hálóhoz egy-egy fedett, nyitott erkély, ahonnan akár ejtőernyős ugrást is lehetne végrehajtani, tekintve, hogy kb. 250 méter magasan van a talajszinthez képest. Fotókat még nem csináltam, de google barátom rengeteget tud mutatni a házról.

Kb. ennyit a kis lakásomról, a következő utam alkalmával még 2 hétig szállodázom (ezúttal egy másik, emberibb léptékű hotelben, a Media One-ban), addig legalább be tudom rendezni a kecót, hogy lakni is lehessen benne. Azután pedig a következő nagyobb projekt a jogsi megszerzése és egy autó vásárlása lesz. (Valószínűleg azt sem fogom tudni, hogy mekkora lesz, mert a lakáshoz hasonlatosan az autók motorjának méretét sem szokták itt említeni.)

Ja, közben egyébként már Isztambulban ücsörgök egy internet kávézóban, és várom türelmesen a csatlakozást. Most megkísérlek dolgozni is egy kicsit, bár sajnos ez a public net eléggé alkalmatlannak látszik erre.

Ezután a post után 2 hét szünet következik, otthonról már csak nem blogolok... Azért néhány képet még a repülőről csináltam, igaz, csak a telefonnal:

A háttérben a Burj Khalifa

A Világ-Szigetek sártengere